A parlamenti játszma megfordult: akik eddig diktálták a tempót, most kapkodva keresik a saját hangjukat
A magyar parlamentben most nem az a legfeltűnőbb, hogy Magyar Péter magabiztosan mozog a miniszterelnöki szerepben, hanem az, hogy az ellenzéki padsorokból sokszor olyan felszólalások érkeznek, amelyek mintha egy korábbi politikai korszakból maradtak volna itt. A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői próbálnak támadni, próbálnak erőt mutatni, próbálnak napirendet szabni, de a megszólalásaik jelentős része nem üt akkorát, mint amekkorát láthatóan szeretnének.
Ennek oka egyszerű: megváltozott a helyzet. A Fidesz hosszú időn át abból élt, hogy hatalmi pozícióból beszélt. Onnan könnyebb volt kioktatni, könnyebb volt cinikusan visszaszólni, könnyebb volt elkerülni a valódi válaszokat. Most viszont ellenzékből kellene politikát csinálni, és ez egészen más műfaj. Itt már nem elég fölényesen legyinteni, nem elég régi paneleket ismételni, és nem elég úgy tenni, mintha még mindig ugyanazok irányítanák a parlamenti ritmust.
Magyar Péterrel szemben azért nehéz dolguk van, mert nem hagyja üresen elszállni a mondatokat. Nem tűri el, hogy egy támadás csak úgy lógjon a levegőben. Amikor kérdezik, visszakérdez. Amikor támadják, emlékeztet. Amikor számon kérik, előveszi a múltat. És ez az a pont, ahol a Fidesz számára különösen kényelmetlenné válik a vita, mert az elmúlt 16 év nem tűnt el csak azért, mert a szerepek felcserélődtek.
Aki tegnap még döntött, ma nehezen kérhet számon úgy, mintha soha nem lett volna köze az ország állapotához. Aki hosszú éveken át a hatalom része volt, annak minden erkölcsi kiállása mögött ott áll a kérdés: hol volt akkor, amikor valóban tehetett volna valamit? Ez az, amit Magyar Péter újra és újra politikai fegyverként használ. Nem egyszerűen válaszol, hanem visszateszi a felelősséget oda, ahonnan a kérdés érkezik.
A Fidesz legnagyobb gondja tehát nem az, hogy ellenzékben van, hanem az, hogy még nem tanult meg ellenzékként viselkedni. Egy működő ellenzék kérdez, érvel, bizonyít, alternatívát mutat, hibákra világít rá, és szakmai alapon próbálja sarokba szorítani a kormányt. Ehhez képest sokszor ugyanazok a régi eszközök kerülnek elő: hangulatkeltés, terelés, politikai szlogenek, túlírt felszólalások, nagy indulatok, kevés valódi tartalom.
Csakhogy ez ma már nem ugyanabban a térben történik, mint régen. Egy parlamenti mondatból percek alatt videó lesz. Egy rosszul sikerült kérdésből másnap gúnyos összeállítás készül. Egy túl hosszúra nyújtott, sablonos felszólalásból nem politikai fegyver lesz, hanem közösségi médiás alapanyag. A parlamenti szereplés ma már nem ér véget az ülésteremben. Ott kezdődik igazán.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
